Feltámadt Krisztus! – elmélkedés Húsvéthétfőn

Az ember legnagyobb félelme a magány. Krisztus mindezt átélve bátorít mindnyájunkat: „Ne féljetek! Veletek vagyok mindennap.” A böjti időre készülve már volt bennem vágy, kíváncsiság, hogy mit hoz számomra az idei felkészülés, persze féltem is, mert oly távolinak tűnt az ünnep és sokszor nem könnyű az utat végigjárni.

Kaptam egy üzenetet nagyböjt első vasárnapján, mire figyeljek. Jézus találkozik Natánaellel, akinek érkezésekor elhangzik: „Lám egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság….Honnét ismersz engem?” – hangzik a kérdés. Jézus tudja mi lakozik bennünk, sőt a jót, az isteni képmást látja bennünk. Erre éreztem meghívást, hogy vegyem észre magamban a jót, mert ő jóra teremtett, tegyek minél több jót, és fedezzem fel, keressem a jót másokban is. A második vasárnap megerősítette, - amikor a béna meggyógyítását hallottuk -, hogy közösségben élhetem meg leginkább a hitemet, ahol megfoghatom az ágy egyik sarkát, vagy úgy élek, hogy lesz, aki megfogja az én ágyamat, ha szükség lesz rá. Ezzel a tudattal éltem át a nagyhét eseményeit és ünneplem Krisztus feltámadásának dicsőségét, hogy Ő végtelen szeretetével érdemesnek tartotta az embert, engem, hogy életét adta értünk.

Mi történt húsvét hajnalán? Egy különös, mégis erőt adó üzenet hangzik el: „Ne féljetek! A Názáreti Jézust keresitek? Nincs itt, feltámadt.” Az asszonyok nem csodát várni mentek a sírhoz, hanem gyászolni. Lezárni valamit, ami számukra véget ért. Amit ott találtak, nem lezárás volt, hanem egy egészen új kezdet. Az üres sír nem a hiány jele, hanem a reményé. S bár féltek, mégis elindultak. Vitték a hírt. Nem értettek még mindent, de engedelmeskedtek annak, amit hallottak.

A tanítványok, amikor találkoztak a feltámadottal, nem mindig ismerték fel őt azonnal. Volt bennük kétely, zavarodottság, bizonytalanság. Az emmauszi úton együtt mentek vele, beszélgettek, és mégsem tudták, ki ő. Csak akkor ismerték fel, amikor megtörte a kenyeret. Sokszor így vagyunk ezzel mi is, Isten ott van mellettünk, a mindennapjainkban és mi mégsem vesszük észre. Várjuk a rendkívülit, miközben ő a hétköznapiban szólít meg bennünket.

Húsvét nem azt jelenti, hogy nem lesz több nehézség az életünkben. Nem azt jelenti, hogy minden problémánk eltűnik. Azt jelenti, hogy a sötétség nem győzhet végleg, hogy a fájdalom nem az utolsó szó. Hogy az élet erősebb, mint a halál. Húsvét arra hív bennünket, hogy ne csak hallgatói, hanem hordozói legyünk a reménynek. Vegyük észre a jót magunkban és másokban, melyet a jóságos Istentől kaptunk, aki elküldte fiát, hogy halálával legyőzze a halált.

Menjünk tehát és adjuk tovább ezt az örömhírt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!