Pedagógusként írom le gondolataimat. Aggasztó a 12 - 16 év közötti kamasz fiúk mentális állapota. Okok: Szerepmodell-hiány: Sok kamasz fiú életéből hiányoznak a közvetlen, elérhető és pozitív férfi minták. Érzelmi analfabétizmus és elfojtás: "A fiúk nem sírnak": A kulturális nevelés miatt a fiúk sokkal kevésbé tanulják meg azonosítani és szavakba önteni az érzelmeiket (szorongást, szomorúságot, magányt), mint a lányok. Agresszió: Mivel a sebezhetőség kimutatása tabu, a belső feszültség, a szorongás és a depresszió gyakran dühben, bezárkózásban, iskolai teljesítményromlásban vagy kockázatkereső (önveszélyes) viselkedésben nyilvánul meg.Rollerrel és kerékpárral teljesen ellehetetlenítik a gyalogos és autós forgalmat. Zaklatják a felnőtteket is, durván nyilvánulnak meg. Köpködnek, szemetelnek, idegenekhez csakúgy odamennek. Iskolai teljesítménykényszer és jövőkép hiánya: Az iskolarendszer sajátosságai: A mai oktatási rendszerek sokszor a verbális készségeket, a hosszú távú egy helyben ülést és a monoton fókuszálást díjazzák, ami a pubertáskorú, magas mozgás- és tesztoszteronszintű fiúk számára biológiailag nehezebben tolerálható. Ez gyakori kudarcélményhez vezet. Biológiai és neurobiológiai változások: Későbbi agyi érés: Az érzelmek szabályozásáért és a hosszú távú tervezésért felelős prefrontális kéreg a fiúknál jellemzően később érik be, mint a lányoknál. Alváshiány: A hormonális változások eltolják a cirkadián ritmust (később álmosodnak el), amit a képernyők kék fénye tovább ront. A krónikus alváshiány közvetlenül összefügg a depresszióval és a szorongással. Imádkozzunk értük is. Szeretném, ha szülők látnák. Mit lehetne még tenni értük?

Kedves Lelkiatya! 2027. 01. 01-től nálunk, görögkatolikusoknál is fog emelkedni a stólák díja?

Tisztelt Lelkiatya! Egy számomra nagyon fontos, lelkiismereti kérdésben szeretném kikérni a véleményét. Harmincas éveimben járó, férjezett asszony vagyok, gyakorló katolikus hívő. A férjemmel együtt igyekszünk hitünket komolyan megélni. Elkezdtem írni egy könyvet, amely részben igaz történeten alapul. Egy húszéves lányról szól, aki beleszeret a nála harminc évvel idősebb tanárába. A történetben egymásra találnak, majd elszakadnak egymástól, és harminc évvel később ismét találkoznak, és újra fellángol közöttük a szerelem. A történetben megjelenik egy katolikus pap is, akit a lány megismer. Közöttük nem történik semmi, csupán egy kis érzelmi izgalmat szerettem volna vinni a történetbe, ami irodalmi szempontból érdekesebbé teszi a cselekményt. Mostanában azonban egyre többet gondolkodom azon, hogy helyesen teszem-e, amit csinálok. Egy ideje már nem is tudom folytatni a könyvet, mert lelkiismereti kérdéssé vált számomra az írás. Katolikusként vajon helyes-e, ha ilyen témájú könyvet írok? Nem kerülök-e ellentmondásba a hitemmel azzal, hogy egy ilyen szerelmi történetet mások elé tárok? Attól, hogy egy történetet megírok, még nem feltétlenül értek egyet a szereplők minden döntésével, de vajon ez elegendő különbség? A férjem úgy gondolja, hogy ezzel Júdás útjára lépek, mert pénzért elárulom Jézust. Ez a kijelentés különösen elgondolkodtatott és megijesztett. Természetesen az is eszembe jutott, hogy az olvasókat érdekelheti egy ilyen történet, de nem szeretném, ha az anyagi haszon vagy a népszerűség fontosabbá válna számomra a hitemnél. Nem szeretném sem a hitemet, sem az írói munkámat könnyelműen kezelni. A kérdésem tehát az lenne: összeegyeztethető-e a katolikus hittel, ha valaki ilyen témájú, részben igaz történeten alapuló regényt ír? Hol húzódik a határ az emberi történetek őszinte irodalmi bemutatása és azok helytelen népszerűsítése között? Szeretném tisztán látni ezt a kérdést, és nem szeretnék úgy alkotni, hogy közben a lelkiismeretemmel vagy a hitemmel kerülök szembe. Köszönöm szépen, hogy időt szán a kérdésemre!

Kedves Lelkiatya! Egy kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom a katolikus egyházat érő támadásokkal, különösen most, a Halloween körüli viták kapcsán. Azt tapasztalom, hogy amint egy keresztény ember megfogalmazza, hogy nem szeretné ünnepelni a Halloweent, vagy katolikusként inkább más módon szeretne megemlékezni a halottakról és a szentekről, rögtön előkerülnek az egyház legsötétebb történelmi eseményei. Bálványimádónak, hamis egyháznak, álkereszténynek nevezik a katolikusokat. Felhozzák a keresztes háborúkat, a kolostorokban történt szörnyűségeket, a titokban világra hozott és megölt gyermekek történeteit, az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekményeket, az egyház állítólagos kapzsiságát, Teréz anya személyét, sőt most már a fogolykiváltó imádságot is támadják, annak ellenére, hogy ez egy régi katolikus hagyomány. Természetesen nem szeretném tagadni, hogy az egyház történelmében történtek súlyos bűnök és visszaélések. Ezeket nem kell eltitkolni, és az áldozatok szenvedését sem szabad kisebbíteni. De azt sem értem, hogy miért kell minden katolikus hitgyakorlatot és hagyományt ezekkel az eseményekkel azonosítani. Ezenfelül gyakran olvasom azokat az állításokat is, hogy a karácsony és a húsvét valójában nem is keresztény ünnepek, hogy a kereszténység csak átvett pogány szokásokból áll, és hogy Szent István erőszakkal kényszerítette rá a magyar népre a keresztény hitet, elsősorban politikai érdekekből. Sokszor azt is megkapom, hogy a Vatikán rengeteg mindent eltitkol, és hogy amit mi, hívők ismerünk az egyház történelméből, az csak egy megszépített változat. Miért van az, hogy egy Halloweenről szóló nézetkülönbség kapcsán hirtelen minden létező történelmi vádat elővesznek a katolikus egyház ellen? Miért nem lehet egyszerűen elfogadni, hogy valaki keresztényként nem szeretne részt venni egy adott ünnepen, anélkül, hogy emiatt az egész hitét és egyházát megkérdőjeleznék? Ön hogyan látja mindezt? Hol húzódik a határ az egyház jogos történelmi kritikája és a hívők hitének általános támadása között? Hogyan lehet különbséget tenni a valódi történelmi tények, a téves információk és az egyházellenes általánosítások között? Nem szeretnék vakon hinni, és a történelmet sem szeretném megszépíteni. Szeretnék tájékozott lenni, megérteni a múltat, és úgy megélni a hitemet, hogy közben a nehéz kérdésektől se féljek. Vajon keresztény emberként hogyan kellene reagálnunk ezekre a támadásokra? Meg kell védenünk az egyházat, vagy inkább csendben kell maradnunk, és hagynunk, hogy mindenki a saját véleményét képviselje?

Tisztelt Lelkiatya! Külföldön lakok, Magyarországon van egy pap akivel online beszélünk, segít nekem. Szeretnék neki örömöt okozni ajándék által, Ön azt mondta nekem hogy egy Ikon jó ötlet lenne. Mivel külföldön lakok, mit tanácsol? Rendeljem meg? Ha igen, akkor honnan? Köszönöm

Dicsőség Jézs Krisztusnak! Nyelvészként kérem a segítségét. Az „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” mondatban a szentmisén többnyire a szóval hangsúlyos, nem az egy, vagyis az utóbbit szinte mindenki névelőként kezeli, nem számnévként. Ez megfelel-e az eredeti αλλα μονον ειπε λογω [alla monon eipe logo] változatnak? Tudom, hogy az ógörögben nem volt névelő, más nyelvekben viszont a magyarhoz hasonlóan van, így azok ezt a szófajt mind pótolják, pl. angol but only say the word ’de csak mondd (ki) a szót’, spanyol: pero una palabra tuya bastará ’de egy(etlen) szavad , elég lesz’, francia: mais dis seulment une parole ’de mondj csak egy(etlen) szót’, olasz: ma di’ soltanto una parola ’de mondj csak egy(etlen) szót’, német: aber sprich nur ein Wort ’de mondj csak egy(etlen) szót’. A kérdés tehát az, hogy melyik hangsúlyozás áll közelebb az ógöröghöz: a csak egy vagy a csak egy? Előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! A feleségemmel nagyon nem érezzük jól magunkat a házasságunkban. A kialakult helyzetért teljes mértékben felelősnek érzem magam: főképpen azért, hogy az elején nem tettünk pontot a kapcsolat végére, amikor még nem történt szentségi elköteleződés.... Válaszát előre is köszönöm! (A Lelkiatyára bízom, mennyit tesz ki ebből a levélből a fórumra, függően attól, hogy mi az, ami mások számára is tanulsággal szolgálhat.)

Kedves Lelkiatya! A minap volt egy jó beszélgetésem a Google mesterséges intelligenciájával. Kíváncsi voltam, mit talál a falunk hagyományairól és kiderült, hogy néprajzosok sok olyat is találtak, amiről nem tudta, mert inkább bennfentes kiadványokban publikálták. Ezután én írtam meg neki néhány hagyomány kíváncsi lévén azok elterjedésére. Szabályszerűen áradozott arról, milyen fantasztikusan megőrződtek itt a hagyományok. Ez történt kora hajnalig. Aztán a következő hajnalban kilogikáztam, hogy igen veszélyes lehet a mesterséges intelligencia gyakori használata, mert a valóságos emberek valóságos intelligenciájának alulértékeléséhez vezet. Attól pedig Isten őrizzen, hogy olyan követelménnyé vagy előnnyé váljon a használata, mint pl. a szövegszerkesztőé, mellyel olyan szép kérelmet lehet írni, melyhez foghatót kézzel nagyon nehezen és sokadik próbálkozásra tudunk írni. Egyházunknak szerintem sürgősen tennie kell valamit, legfőképpen úgy gondolom, hogy imádkozni, s nemcsak a papoknak, hanem mindazoknak a híveknek, akik rájönnek, hogy közel állunk ahhoz, hogy beszippantson minket a mesterséges intelligencia.

"Elnézést hogy megint zavarom, én voltam aki ezt írta: "Nem tudom hogy emlékszik-e, de írtam egyszer az Istenképről, hogy én Isten nem gondolom szeretőnek meg jónak, nos, azóta is fennáll ez a probléma, sőt, rosszabb is lett. De nem csak ez az egyetlen problémám, van ez a fránya aggodás, szorongás problémám. De kezdem szépen és sorban. ... És emiatt szerintem nem érzem Istent, nem találom Istent. Nagyon távolra érzem magam Istent. Talán így jól elmondtam. Nagyon távol érzem magam Istent. Így nagyjából utolsó zárásként utolsó mondatként soha nem éreztem igazán Isten szeretetét. Soha nem találtam őt meg, hogyha így mondhatom. Az aggodalomra kérem segítsen! Arra is, bocsánat hogy ennyit írok!" Ismét csak azért írok mert van egy szakemberem, vele fogok haladni vallásillag is meg aggodalom miatt is, érzelmi miatt is. De nagyon távol érzem magam Istentől, a szeretetére vágyom,kegyelmére. És mivel ezt nem érzem ezért nagyon aggódom hogy ő szigorú, s haragos. De azt írta nekem ne foglalkozzak ezzel, megpróbálom ezt! De imákat köszönök és ha van valamilyen tanácsa még azt is. Suliban nehéz jónak lennem te ott is fejlődök! Néha néha sajnos nem, de reméljük jobb lesz egy idő után. Én megteszem amit tudok (imádkozás, templom, áldozás, gyónás, kedvesség, stb) és a többit Istenre bízom! Ezt a tanácsot egy atya adta nekem!

Kedves Lelkiatya! Szűz Máriának egyik legnagyobb erénye az engedelmesség. Kegyelemmel teljes, nem vétkezett, ezért engedelmes. Ezen felül lehet sejteni, hogy lelkileg hogyan hatott rá a találkozás Gábriellel, Isten akarata, Jézus születése? Váratlanul jelent meg neki az angyal és egy gyermek a méhében. A gyermekek születésére, arra a kilenc hónapra készülni szokás, általában nem váratlan esemény. Azok az áldott állapotban lévő hölgyek is élhetnek meg nehézségeket, akik készültek rá, támogató családban, nem érte őket váratlanul. Hogyan lehetett Máriának ekkora bátorsága? Isten fia a gyermeke, legnagyobb közbenjáró, áldott az asszonyok között. Tényleg csak ennyi lenne, az öröm és a kegyelem? Isten közelsége jó, de nem okozhat hatalmas félelmet is? Minél közelebb van, minél közelebb testileg is, minél egyedibb a kegyelem, annál inkább. Hogyan élhette meg ezt Mária?

Kedves Lelkiatya! Van egy, volt... egy puli kutyánk. Nagyon hozzá nőtt a családunkhoz. Minden nagy eseményen ami a családunk életében volt azon Ő is ott volt. Sokat gondolok a halálra és a túlvilágra. Elképzelhető, hogy Kedves barátommal a kutyámmal együtt fogok Isten országában élni? Várom válaszát, hátha megnyugtatja lelkem!

Kedves Lelkiatya! A kérdésem az egyház álláspontja a klinikai halàllal? Illetve ez mennyire vihető be hittanóràra? A másik kérdésem filozófiai témák hittanórán néhány diák hajlik erre... számomra viszont a hit gyakorlati megélése és ennek tanítása inkább a központ,a filozófiai meglàtàsokban nem tudom megtalàlni a jó Istent és nem is erőssegem a filozófia,ebben nem vagyok kompetens.Addig ment egyik órán a filozófia hogy az eutanáziát megpróbálta egyik diák filozófiailag igazolni.

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelki Atya! A közelmúltban kereste valaki a Máriához, drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk kezdetű éneket. A Máriapócsi zarándokok énekeskönyvében ilyen formában szerepel: Máriához, drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk. Őt dicsérje hangos énekével bizodalmas szózatunk. Magyarország dicső királynéja árva népünk kegyes szószólója, jóra térő, bánatos kebellel lábaidhoz borulunk. Máriában kelt fel a világnak tisztafényű csillaga. Benne támadt lelki üdvösségünk leggyönyörűbb hajnala. Üdvözölt légy Pócsnak ékessége, szent sugárzó kellemek edénye, telt edény és benne sérelmünknek üdvözítő halmaza. Máriánál égi pártfogónknál van segítség, oltalom. Száll rajongó kebleinkbe tőle erősítő bizalom. Hét örömmel áldva Istenünktől, szent öröm közt vált meg ez élettől, s felvitetve Mennyek Országába örök élete vigalom. Add, hogy e hon, melyet ezer éve áldva védett szent kezed, felvirulva újra régi fényben zengje a te nagy neved! Esdve kérünk, ó ne hagyj el minket a veszélyben gyönge gyermekidet, s hogy a bűn köztünk tanyát ne leljen, óvjon a te szent szíved! Add a népnek, hogy jó, s bölcs vezérek csak a jóra vezessék, és fogékony szívet adj a népnek, hogy példádat kövessék! Egyesülve a te szent nevedben örvendezzünk áldott békességben. Áldjon Téged minden igaz lélek, szent neved dicsértessék!

Tisztelt Lelkiatya! Jézus azt tanítja, hogy kérjünk és adatik nekünk, elvégre egy apa is ad a gyerekének, ha kér tőle. A gyakorlatban viszont nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy nem hallgattatik meg az imánk. Ilyenkor szokták mondani, hogy "Isten jobban tudja, mi jó neked, azért nem teljesül." Ez olyan esetben még elfogadható is lehet, ha valaki mondjuk nagy vagyont kér, és Isten nem adja meg, mert rossz útra terelné. De én például három éve munka nélkül vagyok. Lelkileg és fizikailag is belebetegedtem ebbe a helyzetbe, hogy a párom fizetéséből élünk, és nekem csak alkalmi munkáim vannak, ha vannak. Nem igazán értem, hogy mi ebben a jó nekem, milyen magasztos cél húzódhat meg egy olyan élethelyzet mögött, ami az amúgy is depresszióra hajlamos embert még mélyebbre löki. De tudom, az én helyzetemnál van sokkal rosszabb: bántalmazó közeg, szörnyű betegségek, stb. Jézus szavai arra ösztönzik az embert, hogy kérjen bátran, bizalommal, teljesülni fog a kérése, ehhez képest a valóságban gyakran nem ez történik. Sokan évek, akár évtizedek óta imádkoznak valamiért - és most nem a lottó főnyereményre gondolok -, mégsem teljesül, amit kérnek. Hogy lehet ezt megérteni, és nem elveszíteni a hitet az imádság iránt? Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Lelki atya! Szeretném, ha nem kerülne ki az írásom. ... Szeretnék gyónni, de képtelen vagyok. Természetesen járok templomba és imádkozok, ahogyan tettem ezt eddig is. Bajban vagyok, de nem merek és nem tudok senkihez fordulni.