126,35 millió forint összegű, európai uniós és hazai társfinanszírozású, vissza nem térítendő támogatással valósul meg Debrecenben a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon „Útitárs – Mentori és mobilitási program roma fiataloknak” című projektje. A projekt célja a roma középiskolások támogatása az érettségi sikeres megszerzésében, a pályaválasztásban, a továbbtanulásban és a felsőoktatásba való belépésben.

A projekt az EFOP Plusz-3.3.7-25 „Roma Szakkollégiumok utánpótlásának biztosítása” című felhívás keretében, a Széchenyi Terv Plusz program részeként valósul meg. Központi eleme a KÖME Középiskolai Mentorprogram, amelyben a diákotthon részeként működő Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium roma egyetemista hallgatói kortárs mentorként segítik a középiskolás fiatalokat. A projekt három tanévre kiterjedő időszaka alatt összesen 30 roma középiskolás részesül egyéni mentorálásban. A mentorálást tehetségmérés, pályaorientációs tanácsadás, közös szakmai és közösségi programok egészítik ki. A mentorok munkáját a projekt keretében beszerzett IKT-eszközök segítik. A fejlesztés eredményeként legalább 24 roma fiatal szerez sikeres érettségit és kezdheti meg felsőfokú tanulmányait.

A projekt a szakkollégiumi hallgatók számára hat külföldi tanulmányutat is biztosít, amelyek a nemzetközi tapasztalatszerzést, a tanulási motivációt és a roma közösségek európai helyzetének jobb megismerését szolgálják. A projekt illeszkedik a szakkollégium komplex tehetséggondozó tevékenységéhez, melyet több mint tíz éve főként a Debreceni Egyetemre járó hátrányos helyzetű, roma egyetemisták körében végez, ezt a modellt terjeszti ki a középiskolás korosztályra. Elsődleges megvalósítási helyszíne a szakkollégium Petőfi tér 9. alatt található épülete Debrecenben. A projekt tervezett fizikai befejezése 2029. szeptember 30.

A projektről bővebb információ a www.szentmiklosromaszakkoli.hu oldalon olvasható.
További információ kérhető:
Szilágyi Eszter projektvezető
Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium
Telefon: +36 (30) 089 61 21
E-mail: szentmiklosromaszakkoli@gmail.com

