FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve

Hogyan is telt ez a hétvége? Talán nem is lehet minden élményt és érzést szavakba önteni, mégis megpróbálom felidézni azokat a pillanatokat, amelyek különlegessé tették ezt a néhány napot.

Péntek késő délutánjától folyamatosan érkeztek a résztvevők, akik bekapcsolódtak a közös imádságba, a Szent Liturgiába és a vecsernyébe. A finom vacsora után a kötetlen beszélgetésé és az ismerkedős játékoké volt a főszerep. Bár sokan már a korábbi találkozókról is ismerték egymást, mindig akadnak új tagok, akiket örömmel fogadunk be a közösségünkbe.

Az ismerkedést követően együtt imádkoztuk el a Parakliszt a fatemplomban. Az este hátralévő részében pedig azok, akikben még maradt energia, folytatták a beszélgetést, és a társasjátékok is előkerültek.

Szombati napunkon körünkbe köszönthettük Trella Tibor atyát, aki az elmélkedéseket vezette, és előadásainak központi gondolata a következő volt: „...önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!” Tibor atya ehhez a gondolathoz kapcsolódva adott nekünk lelki útravalókat. Ráirányította figyelmünket az imádság megtartó erejére, a tudatos imádkozás fontosságára, valamint arra, hogy ne csupán elmondjuk az imáinkat, hanem valóban jelen is legyünk bennük:

figyeljünk Istenre, és engedjük, hogy megszólítson bennünket.

Elmélkedését személyes, elgondolkodtató kérdések is kísérték, mint például: Mi foglalkoztat most leginkább az életutammal kapcsolatban? Milyen elvárás vagy kudarc nehezíti az önelfogadásomat? Itt volt egy gondolata, ami engem személy szerint nagyon megérintett: jobb, ha Isten ítél meg engem, mint én magamat. Ez a felismerés arra hív, hogy önmagunkkal szemben is több bizalommal és irgalommal legyünk, és merjük életünket Isten kezébe helyezni. Előadása után két csoportra oszlott a társaság, így kisebb körben oszthattuk meg egymással gondolatainkat, illetve a feltett kérdésekre adtunk válaszokat. Hálásan köszönjük Tibor atyának a lelki útravalókat.

A délután egyik legfontosabb, lelkigyakorlataink visszatérő mozzanata, a csendes elvonulás volt. Lehetőséget kaptunk arra, hogy elcsendesedjünk, figyeljünk a Jóistenre és meghalljuk hívását. Mindannyian öt kártyát húztunk, amelyeken különböző szentírási idézetek szerepeltek. Ezekkel az igékkel egyénileg vonulhattunk félre, hogy elmélkedjünk, imádkozzunk, és engedjük, hogy Isten személyesen szóljon hozzánk. Számomra ez a hétvége egyik legmélyebb és legmeghatározóbb része volt. A csendes elvonulást a Szent Liturgia, majd a vecsernye követte. Ezek alatt, illetve a hétvége más időszakaiban is lehetőség nyílt szentgyónásra és lelkibeszélgetésre. A vacsora után átmentünk a kegytemplomba, majd az istenszülő kegyképe előtt elimádkoztok az Akathisztosz, amely olyan lélekemelő pillanat volt, amely mindnyájunk szívét megdobogtatta.

Az este azonban még korántsem ért véget! A lelki feltöltődést közösségépítő kvízjáték és táncház követte. Köszönjük mindazoknak, akik a kvízjáték és a táncház megszervezésével és lebonyolításával hozzájárultak a jó hangulathoz! Sok nevetéssel, vidámsággal és beszélgetéssel telt az este, amely egészen hajnalig tartott.

Vasárnap az utrenye és a reggeli után közös összegzésre ültünk össze az emeleti teremben. Mindenki megoszthatta a többiekkel, milyen lelki ajándékokat, felismeréseket és megerősítéseket kapott ettől a hétvégétől.

A záró Szent Liturgiában hálát adtunk az együtt töltött időért, egymásért, a közösségünk formálódásáért és mindazért a kegyelemért, amelyben részünk lehetett.

Bár néhány sorban nehéz visszaadni mindazt, amit ez a hétvége jelentett számomra, számunkra, egy dolgot biztosan állíthatok: Máriapócson minden alkalommal csodák születnek. Nem biztos, hogy mindegyik külső szemmel látható, de a szívekben ott van: egy találkozás, egy őszinte beszélgetés, egy közös imádság, egy bátorító gondolat vagy akár a csendben kapott felismerés is elindíthat valamit bennünk. Talán éppen ez a Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlatának legnagyobb ajándéka: hogy együtt tanuljuk önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánlani.

Hálás szívvel tértünk haza, és már most örömmel várjuk a következő találkozást!