Kisboldogasszony egy örökbefogadás szemszögéből
Az Istenszülő Szűz Mária születését ünnepeljük ma görögkatolikus egyházunkban, megemlékezve arról a csodáról, hogy egy meddő házaspárnak gyermeke született. Joákim és Anna, Jézus Krisztus nagyszülei, idős, gyermektelen házaspárként viselték el az ószövetségi nép világképében élő - az isteni igazságosságot teljesen antropomorf módon megjelenítő - megvetést, kiközösítést, stigmát, amit abszolút jogosnak gondoltak, mivel elképzelésük szerint a meddőség terhével csak azokat a házaspárokat sújtja Isten, akik megérdemlik - akár személyes, akár a felmenőktől megörökölt bűnök miatt. Érdekes, hogy Jézus már akkor elkezdi gyengíteni ezeket a romboló elképzeléseket, mielőtt megszületne, hiszen saját édesanyja épp egy ilyen megbélyegzett házaspártól származik.

Napjainkban egyre többen vannak olyan házaspárok, akiknek meg kell küzdeniük a meddőség fájdalmával, persze ma már valószínű, hogy senki sem gondolja azt, hogy ennek köze lenne a bűnösséghez vagy Isten büntetéséhez. A fájdalom, a keserűség, az ösztönös és mérgező irigység, a többszörös gyász azonban mind-mind nyomasztja a gyermektelenül maradt párokat, és nehéz nem személyes kudarcként vagy sikertelenségként megélni a sok éven át tartó próbálkozásokat.
Talán egyre többen tudják rólunk, hogy a harmadik kislányunk egy kórházban hagyott kisbaba, akit örökbe fogadtunk. Az idáig vezető úton, az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon megismerhettünk olyan párokat, akik sokat küzdöttek a gyermektelenség nehézségeivel, és bár az ókori kirekesztettséget nem (igaz, vannak családok, ahol sajnos ez is előfordul), a sikertelenség fájdalmát meg kellett élniük.
Azt gondolom, hogy a meddőség, a sikertelenség, a gyümölcstelenség vagy a kudarcra ítéltség érzése nem csak a gyermekvállalás kapcsán jelenhet meg az életünkben, hanem számos más területen is: iskola, munka, kapcsolatok, fejlődés, céljaink elérése, kríziseink megküzdése, stb. Sőt, úgy látom, hogy bizonyos esetben már az élet kezdetén képesek az emberek kudarcra ítéltnek, vesztesnek, fölöslegesnek bélyegezni meg másokat, mert úgy tűnik, hogy nem lesz sok esélyük egy élni érdemes életre. Ezt látom megjelenni manapság az abortusz, az örökbefogadás vagy a gyermekvédelmi rendszer politikai célú kritikája mögött is. Személyesen tapasztalhattuk meg ezt a stigmatizáltságot abban a kórházban, ahol a mi kislányunk mellett még voltak többen is, akiket kórházban hagytak és várhatóan a rendszer különböző részeiben fogják tengetni életüket, emberi logikával szemlélve kilátástalanul. Hiszem, hogy Isten másként látja, többet lát bennük és bennünk is.
A mi örökbefogadásunk segített ráeszmélni olyan evangéliumi üzenetekre, amelyek kapcsolódnak a mai ünnepünkhöz is, de amelyek erőt adhatnak bármilyen kudarc, sikertelenség, eredménytelenség vagy meddőség-élményünkben is: Isten sosem mond le rólunk, sosem hagy magunkra minket, mert Ő örökbefogadott bennünket és ez örökké tart.