Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vértanú emléknapján

A vértanú pap 1917-ben a Szabolcs vármegyei Biriben született, ahol édesapja, Orosz János volt a parókus, akinek Biri a második szolgálati helye volt. A fiatal parókust 1914. március 15-én Papp Antal munkácsi püspök szentelte pappá Ungvárott, de már az 1912-ben felállított Hajdúdorogi Egyházmegye számára. Ez érthető döntés volt, hiszen az újszentelt pap 1887-ben Nyíregyházán született és nevelkedett, ahol édesapja, Orosz Pál (1859-1925) segédlelkész, míg anyai nagyapja, Fekete István (1823-1905) a város legendás parókusa volt. Mind Orosz Pál, mind pedig Fekete István buzgó lelkipásztorként volt ismert. Fekete István 32 évig volt Nyíregyháza parókusa, az ő nevéhez fűződik a mai Szent Miklós Székesegyház felépítése. Orosz Pál a nyíregyházi kápláni évek után ajaki parókusként szolgált. Az ő irányítása alatt épült fel a mai Nyíregyházi Egyházmegye másik jelentős temploma, a kisvárdai. Mindketten bekapcsolódtak a magyar görögkatolikusok mozgalmába. Tagjai voltak a 1875-ben megszervezett Hajdúdorogi Külhelynökség szentszékének. 1898-ban – ajaki és nyíregyházi híveikkel – csatlakoztak a magyar görögkatolikusok újonnan szerveződő érdekképviseleti szervezetéhez, a Görög Szertartású Katholikus Magyarok Országos Bizottságához. Fekete István a szervezet Szabolcs vármegyei Bizottságának lett elnöke, míg veje, Orosz Pál a választmány tagjaként munkálkodott. Az 1900-ban Rómába szentévi zarándoklatra induló csoportnak Orosz Pál is tagja volt egy ajaki hívével, míg az idős, 77 éves nyíregyházi parókust és közösségét tizenkét hívő képviselte. Orosz Pál továbbá származása révén is kötődött a szabolcsi magyar nyelvű és identitású görögkatolikussághoz. Nyírlugos szülötte volt, ahol édespaja, szintén Pál, a templom kántora és a görögkatolikus iskola tanítója volt. Minden bizonnyal a kántor édesapa személye is ösztönzőleg hatott Orosz Pálra, amikor egy magyar nyelvű imakönyv mielőbbi kiadására tett javaslatot elöljáróinak.

Boldog Orosz Péter Pál vértanú életrajzából tudjuk, hogy nehéz gyermekkora első szomorú eseményeként 1918 őszén elvesztette édesapját, aki mindössze 31 évesen lett a spanyolnátha áldozata. Özvegy édesanyja az alig egyéves Péterrel és három évvel idősebb bátyjával – a későbbi hitvalló pap – Jánossal visszaköltözött az – ekkor már Csehszlovákiához tartozó – atyai házba a máramarosi Bereznekre, ahol édesapja, Rakovszky Cirill parókusként szolgált. Hamarosan újra férjhez ment, de 1925-ben ő is elhunyt. Az ekkor nyolcéves Péter és bátyja néhány évre az apai nagyapa, Orosz Pál nővéréhez Annához, Szabó Sándor kisszolyvai parókus családjához, majd pedig ismét Máramarosba, Szeklence faluba, Szabó András parókus családjához került.

Szinte követhetetlen az út, ami Orosz Péter Pált egyre távolabb vitte a szabolcsi görögkatolikusságtól. Ugyanez a viszontagságos út azonban az évek során nem „csak” a papi hivatást érlelte meg lelkében, hanem a krisztusi élet melletti teljes elkötelezettséget is, melynek egészen egyértelmű jeleit már papnövendék korában is megmutatta. Fiatal káplánként és parókusként, majd pedig az üldözések idején számtalan veszély közt, titokban működő lelkipásztorként 36 éves korára az életszentségnek olyan magas szintjére ért el, mely kortársait csodálattal töltötte el. Fiatal élete végén a vértanúság vállalása megkoronázta ezt a rendkívüli, súlyos veszteségekkel terhelt, de mégis mindig krisztusi derűt és keresztényi reményt sugárzó életutat.

Ez az életút, Boldog Orosz Péter Pál életútja innen, a mi vidékünkről indult. Egy közülünk, génjeiben a magyar görögkatolikusságot is hordozta. Legyen ő a mi különleges példaképünk a Krisztuskövetésben és közbenjárónk a szentek közösségében!

Kép: Boldog Orosz Péter Pál vértanú ikonja a nyíregyháza-nyírszőlősi görögkatolikus templomban (részlet, Pataki Pankotay Beáta alkotása)